2010. február 8., hétfő

Itt a február!

Elég régen jártam itt, de ez nem jelenti azt, hogy nem haladok a kurzusban. Elkészítettem maharás e-portfóliómat, és ott többféle nézetet is "alkottam". Feltettem 1-2 videót, illetve jó pár prezentációt is, képeket sajnos csak egyet-egyet tudok feltölteni, igazából nem tudom ennek mi oka. A kertemről, kirándulásaimról többet is fel szerettem volna rakni, de ez nem sikerült. A 3-as modullal is lassacskán haladok, olvasgatom a tananyagát, elkészítettem az első kettő feladatát, a szinopszist eddig csak kóstolgattam, annak is nekiállok. Egyébként a prezentációknak igen nekilendültem, elég sokat gyártottam belőlük az utóbbi időben. Most a 11-nek adtam fel a leckét, a következő tanórára két csoport is készít egyet-egyet, 12-ben pedig mindenki készít egy környezetvédelemhez kapcsolódót, illetve egy más tartalmút. Mindeközben jó kis földrajzos játékokat töltögetek le innen-onnan, készülvén az iskola napra, ahová topográfiai vetélkedőt készülök szervezni. Erika is ajánlott egy jó oldalt  http://eroszakmentes.hu/katakana.htm  és az én földrajzos nézeteim között is van 1-2 játék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése