2010. április 8., csütörtök

Földrajz kurzus

Több, mint két hete feljelentkeztettem az érettségi előkészítőseim többségét az elkészült kurzusra. Rajtuk kívül még három diákot kértem meg, hogy kapcsolódjon be a munkába. Azt hittem, hogy rástartolnak az új, a hagyományostól eltérő tananyagra és feladatokra. Nos egy kicsit csalódtam, többszöri nógatásra kezdtek, kezdenek bele a munkába. Azért az biztató, hogy aki komolyan áll hozzá, az ügyesen veszi az akadályokat.  Többen hasznos megjegyzéseket is fűznek a feladatokhoz( szóban is megerősítik), tetszésüket fejezik ki. Az eddigiek azt erősítik bennem, hogy egyelőre ez a fajta tanítás-tanulás a terhelhető,  érdeklődő,jó tanuló diákok számára tud többletet jelenteni. Holnapig adtam haladékot a kurzus elvégzéséhez, az eredményességet később kommentálom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése